Get Adobe Flash player

MEGHÍVÓ

 

A Monori Kossuth Lajos Általános Iskola

sok szeretettel meghív minden érdeklődőt

a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE)

fényképeiből összeállított kiállításra:

„Kossuth-emlékek itthon és a nagyvilágban”

 

„Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet, és örököltél Istent és Hazát!”

(Vass Albert)

E gondolatok számunkra az idei tanévben különösen fontosak, hiszen mostani ismereteink szerint iskolánk ősét 1567-ben alapította meg a monori református gyülekezet. Vagyis ebben az iskolában már 450 éve folyik a monori gyerekek tanítása. Szeretnénk a 2017-2018. tanévben több programmal is méltó módon megemlékezni erről az évfordulóról. Megemlékező programjaink első állomása lesz ez a kiállítás, mely szeptember 30-áig látható az iskolában.

 

(A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) a határon túli magyar területek, Európa és a nagyvilág magyar vonatkozású emlékeit, emlékhelyeit, más népekkel közös emlék-örökségét kutatja és ismerteti. Az Egyesület munkájának célja, hogy tanulságos művelődéstörténeti előadások, tárlatok keretében egyre szélesebb körben tegye ismertté emlékeinket.)

 

                                                                                                     Marunák Ferenc

                                                                                                           igazgató

Eseménynaptár

November 2020
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6